Csak pár szó Dávidról. Együtt nőttünk fel, mindig is legjobb barátok voltunk, aztán ők elköltöztek és nem is láttuk egymást éveken keresztül, aztán visszajött, és rögtön felkeresett, férfias lett, rövid sötétbarna haja tökéletesen állt, és szinte világító kék szeme szinte a lelkedbe hatolt. Erős állkapocs vonala férfiassá tette, de huncut kisfiús mosolya, egy különleges sármot adott neki, az a tipikus "legjobb srác a suliban" lett, mint a rossz amerikai filmekben, hamar ugyanolyan jóba lettünk mint azelőtt. Aztán egy este, mikor először elmentünk együtt bulizni, és együtt voltunk az "őszinte" stádiumban, csak ültünk egymás mellett, és néztük az éjszakai látképet, és el kezdtünk beszélgetni, elmondta hogy annál is jobban kedvel mint az előtt, emlékszem csak néztem a szemébe, mire ő megcsókolt, aztán egymás ölelésében ültünk tovább. Nagyon furcsa volt másnap, azt hittem megfogjuk beszélni, hogy csak az ital miatt volt, de nem, ő folytatni akarta, és be kellett valljam, hogy én is. Két évig jártunk, szinte tündérmese volt, ugyanúgy ő volt a legjobb barátom is egyben, aztán négy hónappal ezelőtt közölte hogy Angliába megy, dolgozni és tanulni, megsemmisültem. Mindketten egyetértettünk benne hogy a távkapcsolat értelmetlen, így nem folytattuk. Szépen akartunk elválni, úgyhogy azelőtti este hogy utazott volna elbúcsúztunk, megnéztük a kedvenc filmünket, és egymás karjaiban aludtunk el. Reggel egyikünk se mondott semmit, adtunk egymásnak egy utolsó csókot és elment. Azt hittem sohasem látom többé, hát tévedtem. És be kellett valljam magamnak, hogy még mindig szeretem..
- Te mit keresel itt? - kérdeztem az egyértelműt, és miközben lesütöttem a szemem, mert elhomályosult a látásom.
- Itt dolgozok- szomorúan nézett rám - és te?
- Ez az én kiállításom- magamra erőltettem a mosolyt. Végig magyarul beszéltünk, olyan fura lett volna, angolul társalogni, így Tom csak bámult minket, látta hogy valami baj van.
- Gratulálok, tudom hogy ez volt az álmod. - majd Tomhoz fordult - Helló! Dávid vagyok, Misszi egy régi ismerőse, én tudom ki vagy.- mutatkozott be. ISMERŐS? Jól hallottam? Mi? Csak néztem rá megsemmisülve, mire ő megkérdezte zavartan - Ti együtt vagytok?
- Oh nem, nem vagyunk együtt - mondta Tom, én meg csak bámultam magam elé.
- Értem. Őőő hát el kell intéznem valamit- mosolygott rám. És elment.
A szemembe könnyek gyűltek, mozdulni sem mertem, elkezdtem könnyezni, Tom értetlenül és egy kis aggodalommal a szemében rám nézett - Mi a baj? - én csak ránéztem, nem tudtam mit mondani, elfordultam, felálltam és elfutottam, ekkor már úgy sírtam hogy alig láttam valamit, egy másik teremben álltam meg, ahol nem volt akkora zaj, így gondoltam nincs annyi ember ott. A falnak támasztottam a hátam, és csak sírtam, a külvilágot kizártam, nem hallottam, nem láttam, csak sírtam. Egy kéz érintette meg a vállamat, felnéztem, és Tom nézett rám aggódó tekintettel, nem gondolkoztam csak megöleltem, úgy szorítottam, mintha félnék hogyha elengedem leesek a mélybe, óvatosan vissza ölelt. Egy perc múlva elengedtem. -Sajnálom. Bocsánat.
- Mi? Mit sajnálsz? Mi a baj?- gombóc volt a torkomban, majd nagy levegőt vettem, és fél perc alatt ledaráltam az egész sztorit, hogy barátok voltunk, aztán otthagyott, aztán visszajött, és szerettük egymást, aztán megint otthagyott. -...És aztán idejött dolgozni, és azóta nem láttam. Meg sem fordult a fejemben hogy itt fogunk találkozni de...- kis szünetet tartottam- ...de még mindig szeretem, és nem tudok mit csinálni. - csak sírtam tovább. Ő csak nézett, szomorú volt a tekintete, megölelt, majd amikor megnyugodtam elengedett. - Bocsi hogy ezt mind meg kellett hallgatnod, én csak...nem tudom.. sajnálom.
- Nem kell mit sajnálnod.- mosolygott- szívesen tettem.
- Köszö..-de nem tudtam tovább mondani, itt elakadt a szavam, felcsendült egy zene. A hangfalakból jött, amiből eddig egy elmélkedős halk zene szólt a háttérben, de most hangos volt, és ezer közül is megismerném...Punnany massif-élvezd. Ez volt a mi dalunk, ezt énekeltük egymásnak amikor szomorúak voltunk. Tudtam hogy nem lehet hogy ez csak úgy megszólalt. Láttam hogy Tom nem tudja hogy mi van, őt is meglepte, de amint látta az arcomat, és hogy Dávid szalad be az ajtón, körbenéz, majd mikor meglátott nagy mosolyra húzódik a szája, megbánó kiskutya szemekkel néz rám ahogy közeledik, engem a sírás kerülget, de szinte láthatatlanul mosolygok, megfogja a kezem, és húzni kezd, majd magához szorít, én belekapaszkodok, majd a mellkasába temetem az arcom, majd jobbra-balra lépve táncolni kezdtünk. Ő a hajamat simogatta egyik kezével, a másikat a derekamra tette, és magához húzott, elöntöttek az érzelmek. Elkezdődött a dalszöveg, mire én rá néztem, láttam hogy az ő szeme is könnyes, mire tenyerébe fogta az arcom, és hüvelykujjaival letörölte a könnyeimet, majd magához szorított, annyira hogy szinte fájt, de nem zavart. Magamba szívtam az illatát, ő meg a hajamba súgta: - Hiányoztál, nem is tudod mennyire. - a hangja remegett - Hidd el, tudom. - röviden válaszoltam, és még jobban szorítottam.
- Én még mindig szeretlek- alig hallhatóan motyogtam. De úgy tűnik tisztán értette.
- Szeretlek. - a szó végén elcsuklott a hangja.
Örökké valóságnak tűnt, akartam hogy örökké tartson. Majd gondoltam megkérdezem - Ezt hogy csináltad? - nevettem. Ő ugyan így válaszolt - Tudod ha itt dolgozol, jóba vagy a kollégáiddal, mint aki a zenét is kezeli.
- Nem hiszem el hogy ezt tetted.
- Féltem hogy nem fogsz neki örülni, és akkor búcsút mondhatok a munkámnak. De remélem most mondhatom a főnöknek hogy a művész ajándéka volt. - a legédesebb kiskutya szemekkel. Csak bólintottam.
Amikor a zenének vége lett, még öleltük egymást, majd elengedett, és azt mondta hogy dolgoznia kell, már így is eléggé kihúzhatta a gyufát, majd hozzáfűzte hogy látni akar még, hogy mindent megbeszéljünk. Megfordult és elindult, de pár lépés után visszafordult és nyomott egy puszit a homlokomra, majd gyorsan megkérdezte : -Nem akarom elrontani ezt a pillanatot, de ugye még mindig ugyan az a számod? - vigyorgott. Én csak bólintottam, majd elsétált. Oda néztem ahol Tommal álltunk, bűntudatom volt, hogy ilyen udvariatlanul ott hagytam, de már nem állt ott. Meg akartam keresni a tömegben. Nem találtam sehol, gondoltam tuti elfolyhatott a sminkem ebben a sok sírásban, úgyhogy a wc felé vettem az irányt, hogy rendbe tegyem magam. Rosszabbra számítottam, de így is úgy néztem ki mint egy panda. Letörölgettem az elfolyt szemfestéket, majd amikor félig-meddig jónak találtam folytattam a keresést.
10 perc múlva megtaláltam Tomot, éppen akkor fejezte be a beszélgetését egy elegáns idősebb férfival, egy kicsit vonakodva mentem oda hozzá, szégyellte magam.
- Szia. - mosolyogtam - Figyelj, sajnálom hogy olyan bunkó voltam, miután te végig hallgattál, csak aztsem tudtam hol vagyok, és egy kisebb sokkot kaptam, és nemértettem az egész helyzetet, és..- ekkor szólt közbe.
- Hé, nyugi, én nem haragszom rád ezért, ez most nehéz lehet neked és ha társaság kell csak szólj, azt szokták mondani hogy jó hallgatóság vagyok - mosolygott, aranyos volt hogy ezt mondta, reflexből öleltem meg.
- Köszönöm, nem tudod hogy ez milyen sokat jelent nekem, már nagyon régen nem tudtam senkivel se megbeszélni a gondjaimat. Persze ott volt a legjobb barátnőm, de telefonon is csak néha tudtam elérni, nem hogy találkozni vele, igen, Lin.-megálltam, és kijavítottam magam-..Katalin pedig olyan mintha az anyám lenne, de nem akarom zavarni a kis piti gondjaimmal.- magyaráztam.
-Ha bízol bennem annyira, hogy megosszad velem ezeket a "piti" - felemelte a két kezét, és a mutató- és középsőujjaival macskakörmöt formált - gondjaidat, én szívesen meghallgatlak, várjál itt a számom. - és átnyújtotta a névjegykártyáját.
- Tudod, így belegondolva...már most jobban bízok benned, mint a legtöbb emberben mint akiket már ezer éve ismerek. Szerintem ez egy gyönyörű barátság kezdete - vigyorogtam huncutul, mire ő hangosan felnevetett - Igen, ez az.
Mikor haza értem két másodperc alatt elkészültem az alváshoz, és amint ledőltem az ágyra, úgy elaludtam mintha leütöttek volna, túl sok minden fárasztott ki ma, úgy éreztem az energiám mínuszban van és annyit már igazán megérdemlek hogy végre jól kipihenjem magamat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése