3. Jessie?

El sem hiszem hogy ma lesz az első kiállításom. Hihetetlen, előző este alig tudtam aludni az izgalomtól, de itt van a nap amit úgy vártam. Az izgalmamat hamar idegesség váltotta fel, mi lesz ha valamit elrontok, vagy magamat ismerve pofára esek? Ha lelökök fontos kiállitási tárgyakat? Viszont belegondoltam hogy nem lesz ott egy fontos ember se, mivel az összes vendég a barátaimból és családtagjaimból fog állni, ők meg már ismernek, nem fognak meglepődni ezen. Ezzel egy időre sikerült megnyugtatnom magam, de nem tartott sokáig, ugyanis elfogott a rettegés amint belegondoltam: Tom megkérdezte mikor lesz a kiállítás és tetszetz is neki a képem, ráadásul azt is tudja hogy hol lesz mivel a sofőre egyenesen oda vitt. Mivan ha ott lesz? Teljesen elfogott a pánik hogy mit vegyek fel, hogy jól kell kinéznem, megsem hallva a józan eszem kiáltásait hogy térjek észhez, ez aligha történhet meg. Pár óra volt hátra a kiáklításig és eszembe jutott hogy nincsenek fényképek a festményekről hogy feltegyem őket az oldalra ahol majd lehet rájuk licitálni. Eldöntöttem hogy még a kiállítás előtt megcsinálom, legalább így is telik az idő megcsináltam a sminlem és egy elegáns de egyszerű kontyot, a koktélruhámat a táskámba dobtam a laptopom.al együtt, majd elinduétam a galéria felé. Mikor odaértem elfogott az izgatottság, és éhes is voltam, de nembírtam enni,éreztem ha egy falatot is leerőltetek a torkomon azzal a lendülettel vissza is jönne. Bementem, elkezdtem fényképezni, vagy egy óra eltelt, mire megtaláltam a megfelelő fényviszonyokat, hogy természetes vagy a mesterséges fény e a jobb,vagy jobban kihozza a színeket együtt a kettő?! Végre megvolt minden, a fotók készen voltak, feltöltöttem őket az oldalra, majd az órámra néztem, már csak fél órám volt.
Rohantam a wc -be átöltözni, magarma zártam az ajtót és öltöztem a nagy kapkodásba vagy ötször dugtam rossz helyre a fejem és vertem be a könyököm a szűk helyen, és mindez fél órámba telt. Amimt megvoltam leültem egy percre hogy ne ájuljak el, ztána mentem is tovább ellenőrizni a személyzetet akik a miniszendvicset és a pezsgőt szolgálják fel, hát nem az a fényűzés, de nekem tökéletes. Rögtön lekaptam egy pezsgőt azegyik tátcáról és legurítottam. A szívem a torkomban dobogotr. Majd megérkeztek az első vendégek.
 Mikor gondoltam hogy mindenki megérkezetr, elmondtam a beszédemet, hogy mennyire köszönöm a támogatásokat. Csakódott voltam hogy Tom nemjött, tényleg azthittem, bele éltem magam. Miután kihevertem a pofára esésemet, s elgondolkodtam rajta hogy milyen ostoba vagyok tényleg azthitem hogy érdekli a kiállításom, a kiállítás közepén észrevettem egy ismeretlen nőt nézni az egyik képemet, azt amelyiket a Tommal való találkozáskor festettem, elgondolkozott, pezsg voltakezében, igazi műértőnek tűnt. Elhatároztam hogy odamegyek, hiszen nem ismerem.
-hogy tetszik? - kérdeztem, mire a nő angolul válaszolt egy kérdéssel.
_-Tessék?
- ó bocsánat, nemtudtam hogy angol, azt kérdeztem hogy tetszik?-  magyarázkodtam mosolyogva, de nem értettem az egészet, mit keres itt
- Oh, persze igen tetszenek, főleg ez. Jessie vagyok - mutatkozott be_,én is festek, és kiállításokat szervezek londonban  - értetlenül néztem rá, így folytatta - azért jöttem hogy megnézzem milyenek a műveid, és hogy lenne e kedved kiállítani a galériámban Londonban? -  mosolygott. Tátva maradt a szám, miért én? Ez hogy történt? Nem hiszem el, majdnem bekönnyeztem.
- Ezt komolyan kérdezi? - hitetlenkedtem
- A legkomolyabban.
- Igen! Igen igen igen! - egy kicsit felpörögtem a hír hallatán, hát ezt nem hiszem el.
- Nagyszerű. - nevette el magát engem látva -  akkor holnap után kéne indulnunk Londonba, egy kicsit korai, de egy művész lemondta, és te ponz kapóra jössz  - nem érdekelt hogy csak pótlás vagyok, ahhoz tl boldog voltam - jó lesz?
- Hát erre nem számítottam, persze. - vigyorogtam
- Rendben, akkor majd holnap hívj és mindent megbeszélünk  - nyújtott át egy névkártyát, és elment.
 Nem hiszem el, irány London!