Úgy döntöttem hogy nem fogok rettegni hogy mi jön ez után, kiélvezem a helyzetet amíg lehet, amíg minden jó. Megreggeliztem, és el kezdtem pakolni, a képeimet reggel hazahozták a galéria dolgozói, úgy hogy már azokért sem kellett aggódni, de észre kellett vennem, hogy nincs egy elegánsabb ruhám sem, a tegnapi koktél ruha a kis eldugott kiállításomra elég volt, de ide valami elegánsabb kell, gyorsan ki kellett találnom valamit. Átgörgettem az agyamon az összes lehetőséget, de pénz hiányában arra jutottam hogy felhívom egyetlen és legjobb barátnőmet Rékát, hiszen a férje fontos ember, csak van valami elegánsabb ruhája amit kölcsön tud adni egy kis időre. Bepötyögtem a telefonszámát és már hívtam is. Elújságoltam hogy miért kell, és kérleltem egy kicsit, majd kisebb gondolkodás után megszólalt: -Rendben. Tudom is hogy mi lesz a megfelelő neked, átmegyek, egy fél óra és ott vagyok oké? - Meglepett hogy éppen van ideje, még egyszer gratulált majd letette a telefont. Ahogy mondta fél óra múlva meg is jelent.
- Missziiiii - szinte sikoltotta amikor kinyitottam az ajtót, ennyire hiányoztam? - annyira örülök neked.- ölelt meg, és mintha könnyeket láttam volna a szemében.
- Köszönöm, de igazán nem nagy dolog. - próbáltam megnyugtatni, pedig én is tudtam hogy ez nem igaz.
- Mi? De igen is nagy dolog. Ez volt az álmod, be indul a karriered, én meg csak most jelenek meg, mikor el kell menned, annyira sajnálom. - mosolygott, de potyogtak a könnyei, örült nekem, de szomorú is volt mert úgy gondolta el hanyagolt. Megöleltem és mondtam: - ugyan már, neked sokkal több dolgod van, és tudom hogy támogatsz, nem kell bocsánatot kérned semmiért. - kicsit erősebben szorítottam, mint akartam, de hát hiányzott, és örültem hogy itt van. - nos, akkor ruha próba? - nevettem, mire ő is elkezdett, majd a táskájából elővett egy fekete hosszú estélyit. Gyönyörű volt, szív alakú dekoltázs, és rétegelt sifon a szoknya része.
- Úr isten ez gyönyörű, nem túl sok? És tuti el fogom rontani, egy vagyonba kerülhetett - elbizonytalanodtam.
- Először is, gondoltam hogy túl sok lesz, ezért hoztam ezt.- mutatott fel egy fekete-fehér blézert - ezzel talán egy kicsit lazábbnak tűnik, és ha engem kérdezel nagyon stílusos. -mosolygott- másodszor, nem érdekel ha elrontod, mert a tiéd.
- Mi? Nem mondhatod komolyan, nem fogadhatom el.
- De elfogadod, el KELL fogadnod, ez az én gratulációm, és azt akarom hogy jól nézz ki, és én úgyse hordom őket - újra megölelt - annyira büszke vagyok rád, nem is tudod mennyire.
- Nem tudom hogyan hálálhatnám meg. - szomorúan pillantottam rá.
- Elég lesz annyi ha most felpróbálod.- vigyorgott
Mikor felvettem mindent, a magassarkúmmal együtt, és ki engedtem a vállig érő barna hajamat elé álltam.
- Vááo. - nem tudott többet mondani, láttam rajta hogy tényleg tetszik, és nekem ez nagyon jól esett. Majd a tükörbe néztem. - Nem is tudtam hogy ugyan akkora a méretünk- lepődtem meg, és magamnak is bevallottam, hogy nagyon tetszik.
- Hát én sem, de nekem ilyen jól sosem állt. -őszinte mosolyra húzódott a szája. - ha így megjelensz, mindenki tudni fogja hogy te vagy az akit nézni kell. Nem mintha tudnának ellene tenni.- nevetett.
Átbeszéltük hogy mi történt velünk addig ameddig nem találkoztunk, órákig beszélgettünk, majd nem akart feltartani a pakolásba, mondtam hogy maradjon még, de hajthatatlan volt. Hosszasan köszöntünk el, nem akartunk újra távol lenni, de megbeszéltük hogy amint visszajövök találkozunk.
Folytattam a pakolást, minden megvolt, a pakoló listámról mindent kihúztam, iratok, elegendő ruha, női dolgok, mert nem festene jól (haha érted, festene...) ha baleset történne.Felhívtam Jessiet, elmondta hogy menjek a reptérre 9-re, és ő állja a költségeket. - próbáltam magamra vállalni de nem engedte- azt is elmondta hogy foglalt nekem egy szobát egy jó hotelban, leesett az állam. - Nem tudom elégszer megköszönni - hálálkodtam.
- Ugyan már, azzal köszönöd meg hogy eljössz.- hallottam a hangján hogy mosolyog.- akkor holnap találkozunk.- meg köszöntem még egyszer, azzal el is köszöntünk egymástól.
Amint letettem a telefont, pittyent a laptopom. Üzenetem jött, megnéztem, azzal e festménnyel kapcsolatban írtak amit pár nappal ezelőtt festettem a múzeumban, egy Luke Windsor nevű ember 500 000 forintnyi fontot ajánlott a képért. Azt hittem elájulok, mi olyan jó ebben a képben, hogy ez a kép a legnépszerűbb -az egyetlen népszerű- a festményeim közül? Nagyon megköszöntem az érdeklődést, elmondtam hogy lesz még egy kiállítás, és az után természetesen oda tudom adni. El mondtam mindent, a helyszínt az időpontot, az elérhetőségeimet. Nem hittem el ami történt, az összes festményért nem hittem hogy ennyit kapok, próbáltam megcsípni magam hogy nem álmodok e, egy kicsit erősebben mint kellett volna, de legalább megbizonyosodtam róla hogy ébren vagyok.
XxXxXxXxXxX
Másnap a reptéren találkoztam Jessievel, nagyon izgatottnak tűnt, de csak annak a töredéke lehetett, mint amilyen én voltam.
- Már csak az 1. osztályon volt hely, de úgyse szeretem ha sok idegen ember vesz körül - közölte.
- Ó értem. Tényleg igazán nem szükséges kifizetned, már így is túl sokat tettél értem. - egy kicsit úgy éreztem magam, mintha a pénzén élősködtem volna.
- Ugyan már kedvesem, én ajánlottam fel ez semmiség. - Fogta meg két pillanatra a kezemet, és együtt érzően rám mosolygott, aztán elengedett és komolyabb hangnemre váltott. - de most már mozogjunk mert a végén lekéssük.
Életemben nem repültem még, és az 1. osztály is fantasztikus volt, egy kicsit féltem de rögtön megnyugtatott Jessie, hogy nem lesz semmi baj, és én hittem neki, majd lehunytam a szemem. Arra ébredtem hogy Jessie a nevemet mondja. - Artemisz, kedvesem, leszállunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése