Nem igazán emlékszem semmire. Gyors léptek kopogását hallottam, utána a nevemet hallottam de nem tudtam reagálni, aztán valaki az ölébe vett, még éreztem hogy megyünk le a lépcsőn, hogy be tesz egy kocsiba és elindulunk, nem hallottam vagy láttam, csak elmosódott hangokat és foltokat. Utána sötétség.
A kórházban ébredtem a gépek sípolására, fájt mindenem de körbenéztem egy egyszerű fehér szoba volt mint minden kórházi szoba. Egyedüli beteg voltam, de mégsem voltam egyedül, Tom ott ült a mellettem lévő fotelben és aludt. Nem lehet hogy itt van velem, biztos nehéz napja volt hogyha így kiütötte magát, gondolom meg kellett adnia az adataimat meg mindent. Észre se vettem a nagy gondolkozásba hogy közben ő is felébredt, a tekintete egy kicsit ködös volt még, de ahogy meglátta hogy felkeltem elkerekedett, és rögtön mellém ugrott.
- Hála istennek hogy végre felébredtél! Úgy aggódtam érted. - végig mélyen a szemembe nézett, tényleg nagyon aggódott, de ahogy látta az értetlen tekintetem elszomorodott.
- Mi..Mi az..?
- 3 napig kómában voltál, nemtudták hogy felébredsz e.. - nem hittem el amit hallok, eddig bele sem gondoltam hogy mi történt de most minden beugrott, akit a nagy szerelmemnek hittem majdnem megölt, és meg is erőszakolt volna hogyha nem fél a következményektől, utána meg csak úgy otthagyott bármiféle segítség nélkül. De most itt vagyok, és itt van velem Tom -aki időközben megfogta a kezem, ami mindennél több erőt adott - aki jött, és segített, ha nem tette lehet most nem lennék itt, és a jelek szerint végig itt volt velem. Amíg mindezt végiggondoltam magamban egy könnycsepp gördült végig az arcomon, szívem szerint bőgtem volna mint egy kisbaba, de mivel még közel sem voltam tele energiával még ahhoz sem volt erőm, na meg gondoltam Tomnak annyival tartozom hogy most erős leszek. Lassan felemeltem a tekintetem hogy a szemébe nézhessek.
- Köszönöm- a hangom remegett de mosolyogtam amennyire bírtam.
- Nemnemnem! Te nem köszönsz semmit - "szidott" le - Én köszönöm hogy elég erős voltál, az a szemét majdnem megölt.. Amikor odaértem félholtan a falhoz voltál dőlve, szólongattalak de nem reagáltál. Nagyon megijedtem, hívtam a mentőket és amikor hallottam a szirénát levittelek, bár nem tudom hogy gondoltam hogy megmozdítalak, az orvosok is mondták hogy nagy szerencséd volt hogy a törött bordáid nem lyukasztották át a tüdőd, én meg csak úgy emelgettelek, te jó ég..
- Azért vegyél levegőt is haha..aucs - nevettem el magam hogy ezt az egészet körülbelül 20 másodperc alatt darálta le, de nem volt jó ötlet, a bordáim felsajdultak.
- Csak óvatosan, lehet felébredtél de még mindig nem vagy száz százalékos.
- Ha nem mondod hülyén halok meg..-aztán mikor rájöttem hogy most nem kéne a halálommal viccelődnöm ránéztem és bocsánatkérő fejjel vigyorogtam rá- bocsi? -mire ő elnevette magát.
- Tudtam hogy őrült vagy... de hogy még hogy életveszélyben is a haláloddal viccelődj - nevetett és csóválta a fejét, és csak kuncogtam egy kicsit. Aztán hirtelen elöntött egy érzés, és egy fura ötlet.
- Nem is tudod még hogy milyen őrült vagyok. - néztem rá huncutul, de ő csak értetlenül nézett, majd felemeltem a mutatóujjamat és közelebb hívtam. Egy kicsit vacilált, de megtudom érteni az arckifejezésem láttán én is elbizonytalanodtam volna - Na gyere már, nem harapok csak súgni akarok valamit. - egy kicsit még bizonytalanul de odahajolt, én meg abban a pillanatban nyomtam egy puszit az arcára, mire meglepődve felém fordította az arcát de egy centit sem távolodott el. Elvigyorodtam olyan "küldetés teljesítve" arccal, mint aki jól végezte dolgát. Ő ezen egy kicsit kuncogott, és megnyalta a száját - ó igen, Tom jellegzetes szájnyalása, szerintem mindenki jól ismeri- de még mindig nem távolodott el, majd valami megcsillant a szemében - Mivan? - kérdeztem egy kicsit ijedten, vajon milyen ötlete támadhatott?
- Csak egy? A másik oldalra nem is kapok puszit? - kocogtatta meg az arcát, és kacéran nézett, csak megvontam a vállam és már adtam is a puszit, de az utolsó pillanatban elfordította fejét így az ajkam az övéit találta meg, nem váltott át csókcsatába, tényleg csak egy puszi volt.
- Úgy látom eltévedtél - vigyorgott.
- Teeeeee! - mondtam tettetett haraggal, majd nem bírtam tovább én is elmosolyodtam, na meg az arcomat is elöntötte a forróság.
- Elpirultál.- "Na vajon miért??" gondoltam, és éppen szólásra nyitottam a számat hogy jól kiosszam, de az a kezébe vette az arcom és nem tudtam dühös lenni, csak nem értettem.
- Most mi történt? - úgy nézhettem ki mint egy megijedt őzgida, csak néztem a szemeibe amikből az őszinteség és a megértés sugárzott - "Hogy lehet valaki ilyen férfias és kisfiúsan sármos egyszerre?" Gondoltam- A kék szemei mintha a lelkembe láttak volna, a kék szemei amit egyre közelebbről láttam, amikor az arca már csak pár centire volt az enyémtől becsuktam a szemem, a számat meg résnyire nyitottam, majd éreztem ahogy hozzáér az ő ajkaihoz. Ahogy viszonoztam a csókját kicsit nagyobb mozdulatokat tett, hirtelen megteltem energiával, mintha csak átadná nekem az övét. A nyakára kulcsoltam a kezem, és már én is rendesen kivettem a részen a csókból. A legédesebb csók valaha.
