Kaptam is elő a telefonomat megkerestem a nevét, de ennél többre nem jutottam, úgyis csak azért mondta mert ő az udvariasság mintaképe. Sokáig csak néztem a nevét a telefonkönyvben, aztán már úgy voltam vele hogy "Miért ne? Meg fogja érteni, nincs más választásom, ha magamban tartom felrobbanok", és már megis nyomtam a hívás gombot, de már meg is bántam. - jellemző- elkezdtem pánikolni. MIT TETTEM? Nem hívhatok fel egy elfoglalt színész akit igazából nem is ismerek a kis apró-cseplő gondjaim miatt. Valószínűleg van jobb dolga is. Mi van ha épp egy fontos megbeszélést zavarok meg?? Te jó ég. De már nem tehetem le, az még gázabb, nem hiszem el hogy lehetek ilyen hülye! Kicsöngött -most miért lepődök meg? - nem tudtam mit tenni, vártam....három csengést vártam, aztán gyorsan letettem. "Hát nincs mit tenni, nem vette fel" gondoltam, de megcsörrent a telefonom.Mi? Ez ő. Visszahív? Tényleg túlságosan is kedves, rendben nagy levegőt vettem, és fel vettem a telefont a lehető legnyugodtabban. - Helló!
- Szia, sajnálom hallottam hogy hívtál de nem találtam meg a telefonomat és hamar letetted. Miért hívtál? - Hogy lehet egy ember ennyire kedves?
- Ó igen, hát ... igazán nem akartalak zavarni, sajnálom...csak..- sóhajtottam és megérintettem két ujjal az orrnyergemet. Nem akartam folytatni, igazán ostobaságnak tűnt így utólag.
- Beszélgetni akarsz? Szívesen meghallgatlak, de most ami azt illeti éppen egy fotózáson vagyok, ha akarsz még beszélgetni majd felhívlak amikor végeztem. - hallottam hogy mosolyog. "most tényleg?" gondoltam. Egyáltalán ember? Lehetetlen hogy ilyen jó fej legyen.
- Igen, beszélgetni akartam mert...mert nem tudom mit kéne tennem, de igazán nem várhatom el hogy ezzel foglalkozz bocsánat nem tudom mit gondo.. -de félbe is szakított. - Ugyan már szeretek az embereknek segíteni, tudom milyen rossz ha nem tudod kiadni magadból. Majd felhívlak jó?
- Igen, köszönöm.. nem is tudom elmondani milyen hálás vagyok hogy időt szakítasz rám, elég ostobának érzem magam, de nagyon köszönöm sokat jelent. - remegett a hangom, gombóc volt a torkomban, tényleg sokat jelentett, és elöntöttek az érzelmek jók és rosszak minden egyszerre.
- Tényleg fontos lehet. Valami az súgja hogy ez nem telefonba való téma lenne. Nem találkozunk inkább egy kávézóban vagy valami? Egy tea mellett el tudod mondani.- Ennél jobban már nem tud meglepni, az emberekbe vetett hitem úgy ahogy van felszökött az egekig.
- Komolyan? - persze hogy komolyan gondolta... Megbeszéltük hogy mikor és hol aztán gyorsan elköszönt és letette, tele voltam hálával és megkönnyebbüléssel. Még voltpár óra a találkáig, de el kellett foglalnom magam, vettem egy hosszú zuhanyt, megmostam a hajamat is, előkészültem, úgy voltam vele hogy megérdemlem.
XxXxXxX
Amikor találkoztunk a gyomrom remegett. Beültünk a kávézóba, és aggódóan nézett rám.
- Mi a baj? Nagyon feldúltnak tűnsz. - muszáj volt a szemébe néznem. Majd nagyon sóhajtottam, és lesütöttem a szemem, és belevágtam, úgy lehadartam hogy csak kapkodta a szemét, majd nagy levegőt vettem, amit már vagy egy perce nem miközben megállás nélkül beszéltem, majd lezártam a mondandómat- ..és annyira hiányzott, de nem őt kaptam vissza, vagy csak én változtam meg, nem tudom...nem tudom mi legyen. sokan voltak, a körülöttünk lévő emberek mind minket néztem, Tom egy lánnyal, aki már a sírás határán van, lehet nem egy jó ötlet így mutatkozni.
- Lehet ez nem egy jó ötlet, Tom Hiddleston kettesben egy feldúlt nővel, ez sok mindennek tűnhet és itt sok az ember.- eddig nem is vette észre de körbenézett, és ő is észrevette hogy sokan megnéznek minket.
- Igazad lehet, tudok egy jó helyet ahol beszélgethetünk, menjünk. - nem engedtem hogy kifizesse a teámat, így egy kicsit több ideig tartott a fizetés, majd el is indultunk. Az úton csak bámultam a földet, nem volt kínos a csend, tudtuk hogy most sokkal többet jelent nekem ha csak valaki van mellettem, de úgy döntöttem hogy megtöröm a csendet.
- Köszönöm...mindent köszönök - mosolyogtam rá, és ő vissza mosolygott.
- Örülök hogy segíthettem.
- Na és amúgy... hová is megyünk pontosan? -kuncogtam egy kicsit.
- Nos, meg szeretnék mutatni valamit. - értetlenül néztem rá, így folytatta. - szóval a lakásomra, de hidd el, megéri, ráadásul ott nem hall és lát minket semmi, nyugodtan beszélhetsz - magyarázta, gondolom félt hogy valami rosszra fogok gondolni, igaz fura volt ezt hallani, mint a rossz filmekben, de egy percre sem fordult meg a fejemben hogy ő képes lenne valami rosszat csinálni.
- Rendben. Bízok benned. - És tovább sétáltunk, de már beszélgettünk, nevettünk és viccelődtünk, nem voltak kínos csendek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése