16. Ez teljesen hülye!

- Ha valamilyen állat lehetnél egy napig, mit választanál? - kérdeztem Tomtól sorban  a hülyébbnél hülyébb kérdéseket, egy pohár borral a kezemben. Ő csak nevetett egyet.
- Hmm, jó kérdés, azt hiszem hogy...ez lehet hogy hülyén fog hangzani, de talán galamb, betekintést nyerhetnék az emberek mindennapjaiba, problémájukba, ahogy késésben vannak a munkába. - "Wow" gondoltam.
- Le se tagadhatnád önmagad. - nevettem. - Na szóval akkor következő ké..- de közbeszólt Tom - Hé! Nem nem, most te jössz. - mosolygott, és közben kortyolt egyet a borból, de a szemkontaktust nem szakította meg.
- Huhh, hát jó. Ha létező állatot kéne mondani, akkor sas, mert gyönyörű, erős, tiszteletreméltó  és szabad. De szívem szerint, mivel imádom a görög mitológiát, és -itt elnevettem magam - szüleinek köszönhetően bele is illek - és itt ő is csatlakozott - ezért griffmadár lennék. - Tom elismerően hümmögött. - Szóval, a griffmadár teste egy oroszláné, feje és szárnyai pedig egy sasé, két fenséges, a saját fajtájában királyi állatról van szó, szimbolizálja az erőt és a védelmezést, és az összetartozás jelképe is. Egy ilyen állat bőrébe szívesen bújnék. - én is meglepődtem magamon, megtanultam kifejteni a véleményemet és a "miérteket" a festményeim elmagyarázása miatt, de ez volt a csúcspontom szerintem. Tom alig bírt megszólalni, csak mindig szólásra nyitotta a száját aztán megakadt a szó.
- Hát ez..ez könyvbe illett volna. Artemisz és a griff, jó cím lenne. - mindketten elnevettük magunkat, én egy kicsit zavarba is jöttem. Majd ő még jobban elkezdett nevetni, értetlenül néztem.
- Mi az? -már én is nevettem - Min nevetsz ennyire? -tovább nevetett, már a könnyei is folytak, majd mikor végre kapott levegőt megszólalt - Csak...csak belegondo-ho-holtam - elég viccesen beszélt, akadozott, néha újra beleröhögött, máskor a levegő hiánya miatt akadt meg,  még nem láttam ennyire nevetni, de nekem is jókedvem lett tőle. Majd sóhajtott egy nagyot és folytatta. - Szóval csak belegondoltam, hogy te egy egész kis történetet mondtál el egy fenséges állatról, ami a védelmezés és az erő jelképe...Én meg egy galamb lennék. - olyan aranyos elkeseredéssel mondta ezeket, hogy mindkettőnkből kitört a nevetés, több percig nevettünk aztán szépen lassan elhallgattunk. És ekkor tudtam hogy eljött az idő.
- És miért nem köszöntél legalább el? - nem néztem rá. Sóhajtott egyet, majd pár örökkévalóságnak tűnő másodperc múlva megszólalt.
- Elfoglalt voltam. - olyan halkan mondta, hogy tudtam hogy szégyenli, mert hazudott. Rögtön felpattantam a székből, és ránéztem, majd kissé hangosabban kérdőre vontam. - Te tényleg teljesen hülyének nézel?? Te aki hogy segítsen mindig ott volt, nem tud válaszolni egy KIBASZOTT SMS-RE?? Azt hittem hogy jobban ismerlek, ezek szerint nem tévedtem.- a kis beszédem közben döbbenten figyelt, nekem meg könnyek gyűltek a szemembe. "Alkohol...érzelmessé tesz" gondoltam, de nem érdekelt. Lehúztam a megmaradt boromat, és szinte köpve odavetettem egy "jó éjt"-et, nem rám nézett, a kilátást nézte, nagyokat nyelt de tartotta magát, csak megfeszített állkapoccsal ült és nyugtalan tekintettel figyelte a várost. Pár másodpercig néztem hogy milyen reakciója lesz, de semmi. - Hát jó. Be trappoltam a lakásba, és becsaptam  magam mögött az erkélyajtót. A háló felé vettem az irányt, de az ajtóból még visszanéztem, az asztalon könyökölt, két tenyerével végigsimította az arcát utána a haját, és megállapodott a keze a fejtetőjén, úgy támaszkodott és mély levegőket vett. Nagy bűntudatot kelthettem benne, ilyennek még nem láttam.

Lefeküdtem, ki kellett aludnom a nap fáradalmait. Végül úgy döntöttem hogy az ágyamban alszom, ő meg ott ahol akar. Nem kellett sok hogy elaludjak, ez nagyjából éjfél körül lehetett, de 2-kor fel is keltem, gondoltam kimegyek inni egy kis tejet. Amikor kiléptem a szobámból próbáltam csöndben lenni nehogy felébresszem Tomot, de nem a kanapén aludt úgy tűnik. Egy kicsit meglepődtem, de még nem aggódtam, aztán láttam hogy a cipője és a kabátja eltűnt. -Tom! - szólongattam, de nem jött válasz, elment. Gyorsan kabátot vettem, még a pizsimet se cseréltem át, csak mentem.
-TOM! -ordítottam, az utcán, nem tudtam hová mehetett hiszen nem ismerte a várost. "Gyerünk, gondolkozz, milyen helyeket ismer Tom" szinte hallottam a fogaskerekeket dolgozni. Úgy döntöttem hogy a Nemzeti Múzeumhoz megyek először. El is indultam, nem volt messze. Út közben el kezdtem félni "Mivan ha nem is itt kéne keresnem? Nem néztem meg hogy elvitte-e a bőröndjeit, lehet haza ment. Istenem" és ekkor értem oda a múzeumhoz, és ott ült Ő, a raklappadokon. Hirtelen elöntött a düh és az öröm - THOMAS WILLIAM HIDDLESTON - emeltem fel a hangomat, mire ő felnézett, én meg rohanni kezdtem mire ő felállt. Szinte ráugrottam - Te TELJESEN HÜLYE VAGY? - kérdeztem, majd hirtelen ötlettől vezérelve kezeimet az arca két oldalára tette, és magamhoz húzzam és adhassak neki egy puszit a szájára. Ez után felpofoztam.
- Neked aztán vegyesek az érzelmeid. - ledöbbenve állt, én csak elnevettem magam, de aztán komolyra fordítottam a szót.
- Te miért mész el szó nélkül, egy szinte teljesen idegen városban?! Tudod hogy aggódtam? Ha még egyszer ilyet csinálsz, és neadjisten meghalsz, én kinyírlak! - Ő mosolygott, aztán körbefont a karjaival, és megölelt, és visszaöleltem és egy nagyot sóhajtottam - Bocsánat.- súgta oda. - Amúgy meg szép a pizsid is. - nevette el magát, mire én vállba vágtam.

Amikor hazaértünk, én a hálószoba felé vettem az irányítást, mire Tom megállított, könnyes szemmel nézett a szemembe - Jézusom mi a baj? - aggódva néztem rá, fogalmam se volt róla mi lehet a baja. Ekkor egy huncut mosoly húzódott az arcára "Ja igen...színész" gondoltam, ő meg futni kezdett a háló felé. Nekem se kellett sok idő, mire leesett hogy át vert. - Te szemét! - futottam utána. Ő már az ágyon feküdt, de ez nem zavart, a háború az háború. Ráugrottam és próbáltam lerugdosni az ágyról, de nem ment, mögém került egy óvatlan pillanatomban, és átfogott a karjaival. Egy kicsit még rúgkapáltam,  aztán belesuttogta abbahagytam. -Utállak -mondtam, mire ő csak nevetett és én is elmosolyodtam. Ő erre a fülembe suttogott - Mindketten aludhatunk itt, elég nagy ez az ágy. -erre enyhített a lefogásomon, de én nem másztam ki a karjai közül, megnyugtató volt a közelsége. Ezután betakart, még éreztem az ölelését magamon, amolyan "kis kifli nagy kifli" szerűen voltunk, a lélegzetünk összehangolódott, és elnyomott az álom.